2. Rész
Mivel összegyűlt a 2 like, és komit is kaptam, csak nem itt, hanem blogon kívűl, így itt a második rész!! Remélem tetszeni fog! Még áll a 2 like, 1 komi ;)
Evi.(:
Ijedten néztem fel. Idegen városban, semmi ismerős. Mikor megnéztem a mögöttem álló személyt, hirtelen földbegyökerezett a lábam. Csak néztem a gyönyörű kék szemeibe. Nem tudom mennyi idő telhetett el, meg se tudtam szólalni. Niall Horan állt előttem. A kínos csendet a szőkeség törte meg:
-Szia, Niall Horan vagyok - mondta félénken.
-Tudom, nagy rajongótok vagyok. - válaszoltam.
-Mit keresel ilyen későn idekint. És miért sírsz? - kérdezte érdeklődően.
Mivel nem akartam elmondani neki életem történetét, ezért csak ennyit mondtam:
-Unatkoztam és sétáltam egyet.
-És a séta miatt sírsz? - kérdezte érdeklődően.
-Nem, én nem is sírok, csak egy bogár belerepült a szemembe, amiatt ültem le.
-Na jó, nekem mennem kell, mielőtt még észrevesz valaki. - mondta boldogan.
-Rendben, szia!
-Ja, és vigyázz a bogarakkal, nehogy bogaras legyél. - mondta nevetve, majd jó gyorsan el is ment.
Én lerogytam a padra. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Egyrészt boldog voltam, mert beszéltem egy nagy popsztárral, másrészt szomorú, mert még egy képet sem kérhettem, és nem valószínű, hogy újra találkozunk. Ekkor eszembe jutott, hogy haza kellene mennem, legalább míg anyát felhívom, hogy minden rendben van. (Eléggé aggódó fajta, ez a minimum, amit elvár tőlem.)
Lassan indultam haza. A haza vezető út eléggé hosszúnak tűnt, mivel végig azon gondolkodtam, hogy mit mondjak apának, hol jártam...
Hazaérve megdöbbenten tapasztaltam, hogy már mindenki alszik. Gondoltam magamban
"Szép kis család, az se tűnik fel nekik, hogy nem voltam otthon."
Kissé csalódottan battyogtam felfelé a lépcsőn, közben azon gondolkodtam, hogy mit keresek én itt, ha senki nem hiányol, és senki nem törődik velem?!
A szobámba felérve felhívtam anyát, próbáltam magam boldognak mutatni. Persze ő egyből érezte, hogy valami nincs rendben, el is kezdett faggatózni. Én azzal magyaráztam, hogy fáradt vagyok, de majdnem elsírtam magam. Mielőtt ez megtörténhetett volna gyorsan elköszöntem anyától, és letettem a telefont. Nagy nehezen elaludtam, bár még fogalmam sem volt, hogy mi lesz holnap....
*másnap reggel*
Úgy döntöttem, hogy megjelenek reggel, csak hogy lássák, hogy jól vagyok, nem történt velem semmi. Ám erre a reakcióra nem számítottam:
-Remélem jól kiszórakoztad magad tegnap este. - mondta apa, majd folytatta - Megbántasz mindenkit, és még te mész el?!
-Én bántottam meg mindenkit?? - kérdeztem flegmán.
-Mert ki más?! Bocsánatot kérni nem tudsz?? - szólt bele Lucy.
-Neked semmi jogod ebbe beleszólni - válaszoltam.
-IZA! Hagyd abba, vagy mehetsz fel a szobádba!
Felmentem, de már nem pihenni, csak összepakolni. Megvártam, amíg mindenki elmegy otthonról, és akkor búcsúlevelemet kitettem az asztalra, és elszöktem.
Tegnap annyi tapasztalatot már szereztem, hogy tudtam, merre van a belváros. Elkapott a láz látván a sok szép ruhát, és cipőt a kirakatokban. Körülbelül 3 órát töltöttem egy boltban, mire rájöttem, hogy a penztárcámat otthon hagytam. Túl kockázatos lett volna visszamenni, ezért nem mentem. Fent bolyongtam a városban, megnéztem, hogy mennyire tiszták az utcák. (Pénz hiányában muszáj volt megnéznem, hogy hol töltsem az éjszakát.) Ki kell mondanom..Hajléktalan lettem a világ egyik legnagyobb városában.
Már lehetett tizenegy óra, amikor leültem a földre, és gondoltam, mostmár nem megyek semerre, majd holnap folytatom a sétát. Mélyen a gondolataimba merülve ültem, amikor meghallottam egy ismerős hangot:
-Te vagy az?? - kérdezte.
Felnéztem és ismét Niall Horan állt mellettem.
-Igen, idáig süllyedtem, hogy itt alszom. - válaszoltam, miközben egy könny csordult le az arcomon.
-Dehát mi történt? - kérdezte Niall.
-Hosszú lenne elmesélni...Maradjunk annyiban, hogy családi vita miatt kerültem ide.
-Gyere fel, nálam aludhatsz egy éjszakát. Holnap elmeséled, hogy mi történt veled, rendben??
